Jól vagyunk, minden ok csak kevés a napi 24 óra.
A tüdőgyusziból Peti gyorsan meggyógyult és boldogan folytatta a bölcsit. Majd 2 hét után egy péntek délután keservesen sírvafakadt és mondta, hogy fáj a torka. Hőmérő be, láz 38,5. Lázcsillapítás majd irány a doki mivel egész héten folyt az orra és köhécselt. Doktor néni közölte, hogy Petinek tüszős mandulagyulladása van, újra antibiotikum. Jelzem ez az egy délután volt lázas és kicsit nyűgösebb. Az ezt követő napokat boldogan, vidáman és aktívan töltötte itthon Peti az apukájával. Az apukájával, ugyanis én újra "hasznos" része lettem a társadalomnak. :-) Dolgozom. A kezdeti szocializálódási nehézségek után már minden nagyon klassz. Egyelőre élvezek dolgozni járni, szeretem a munkám!
Hétvégén a nagyiknál jártunk. Szülinap, névnap ünneplés volt. Peti kapott egy csomó ajándékot. Medencét mind a két nagyinál, az elmaradhatatlan vonatot, sátor....Ma pedig tortát vittünk a bölcsibe, állítólag szokás ott is ünnepelni. Erre kérdezem Petitől, hogy megették-e a tortát és közölte, hogy nem. Nem tudom mire vélni a dolgot, igaz ma ebédre sütit kaptak, remélem csak ez az oka az egésznek. Azért holnap utána járunk a dolognak.
Az elmúlt hetekben sokat fejlődött Petyka. A verbális fejlődése az napról-napra ámulatba ejt. Na persze az ő szintjéhez képest. Megtanulta hajtani a biciklijét is, így mostanság a pedálos bringával jövünk-megyünk. Kedvenc játéka még mindig a vasút, de bejött a képbe a memóriajáték is. Nagyon klasszul forgatgatja a kártyákat, keresi a párokat. :-)
Á
2009-06-29
2009-06-07
Bölcsi-akárhanyadik hét
Rövid leszek és tömör. :-)
Nagyon jó a bölcsiben aludni! :-) Szerdán a csoporttársaim "fektettek" le és én természetesen engedelmeskedtem nekik. Kicsit nehezen aludtam el, nézelődtem, de nem sírtam és nem is akartam felkelni. Végül sikerült elsőre egy egész órát aludnom. A következő napon már hamarabb sikerült elszenderülnöm. Végül pénteken már simán elaludtam ebéd után és két óra után, a többiekkel ébredtem fel.
Hétvége:
Végre sikerült apának is vennünk egy bicajt és már nem anyának kell fuvaroznia ide-oda. Szóval az új bicikli örömére szombaton délután felpattantunk a bringára és elkerekeztünk a rómaira halat enni, kavicsot dobálni, útközben vonatot nézni... Nagyon szuper volt, jó sokat mentünk, vagyis tekertek az ősök. Ma is szerettünk volna valamerre kerekezni, de sajna az idő közbeszólt.
P

Címkék:
bölcsőde,
hétvégi progi
2009-05-29
Minden ok
Jelentem jól vagyok! Meggyógyultam. Tegnap már mentem bölcsibe is. Délután gyereknapi buli volt. Kaja, pia, játékok, bohóc...minden volt. Igaz a bohóctól rettegtem, így nem is voltam kíváncsi a műsorra. De enélkül is remekül éreztem magam. Fűztünk tésztaláncot, gyurmáztunk, ettünk, ittunk, motoroztunk. Nagyon jól sikerült a buli. :-)
Jövő héten szerdán kezdem az ottalvást. Anya kicsit mérges miért is húztuk el ezt eddig, de reménykedik, hogy simán fog menni ez is-én biztatom!!!
P
Jövő héten szerdán kezdem az ottalvást. Anya kicsit mérges miért is húztuk el ezt eddig, de reménykedik, hogy simán fog menni ez is-én biztatom!!!
P
2009-05-21
Hívatlan vendég
Már megint hívatlan vendégek vannak nálunk. TorokGyuszi és aki még kellemetlenebb, TüdőGyuszi. :-((( Nagyon nem szeretjük őket! Anya minden igyekezete ellenére nem akartam javulni és továbbra is lázas voltam így tegnap visszamentünk a doktornénihez. Aki hosszas hallgatózás után megállapította, hogy jobb oldalon van egy kis tüdőgyulladásom. Megkaptam életem első antibiotikumát.
Mindettől függetlenül én remekül érzem magam, talán egy kicsit fáradékonyabb vagyok-nappal. Mert persze este eszem ágában sincs aludni. :-)
Szóval most így állunk, holnap visszamegyünk a doktornénihez és remélem a jövő héten valamikor már mehetek bölcsibe. Hiányzik.

beteges
2009-05-19
Bölcsi- 5.hét
Minden nagyon szép és minden nagyon jó!!! :-)
Peti vidáman, boldogan megy a bölcsibe. amikor megérkezünk alig tudom átöltöztetni, majd gyors mosakodás, kapok egy puszit és már bent is van a szobában. Nagyon örülök, hogy ilyen jól beilleszkedett. Nagyon szeretik a csoporttársai és azt veszem észre, hogy ő is szereti őket. Na ezt csak abból gondolom, hogy minden délben azzal fogadnak, hogy Peti élt. Konkrétan verekedett, de csak a másik csoport gyerekeit bántja az egyik cimborájával. Remélem ez is javulni fog .
A bölcsis képek is elkészültek, nagyon cuki mindegyik képen. :-)
Viszont a héten kezdtük volna az ottalvást, de sajna lebetegedtünk mind a ketten. Peti péntek estétől lázas, köhög, folyik az orra és annyira kis édes rekedt a hangja. Ettől függetlenül itthon is "él".

2009-05-12
Balaton
Szombaton reggel ébredés után kocsiba pattantunk és elindultunk...valamerre. Anyáék valami Balatonról, nagy vízről beszéltek, meg hogy már jártam ott sokszor. Hát tényleg!
Az autóban reggeliztünk és így egész korán odaértünk Zamárdiba. Rögtön le a partra. Víz hideg-igaz fürdést nem is terveztünk. Egész délelőtt homokoztam és még többet csúszdáztam. Mondhatnánk, hogy játszótér itthon is van....de...ez a játszi most csak az enyém volt, sőt azon a partszakaszon senki nem volt, csak egy-egy sétáló, bicajozó emberke. Délben klasszul elaludtam a babakocsiban, anyáék meg pihiztek, napoztak, olvastak. Jól esett a szabadban, a vízparton aludni. Ébredés után ebéd, én hot-dogot voltam hajlandó enni. Fini volt! Majd egy hatalmas fagyi és folyt.köv. játék, bicajozás. A bicajozásban egy celeb kisfia volt a cimbim, nagyon jól kijöttünk. :-)
Majd indultunk tovább, felszálltunk egy hatalmas hajóra ami autókat szállít és átvitt minket a túloldalra, Tihanyba. Irtó sokat bicajoztam fent a hegyen, kiabáltam a visszhangnak és anyával felültünk a kisvonatra is. Hazafelé kicsit untam a banánt, de itthon aztán gyors fürcsi, vacsi után már nem kellett altani. Szuper nap volt!!!

hétvégi progi,
kirándulós
2009-05-08
Bölcsi-4.hét
Túl vagyunk a 4. héten is. Mit mondjak nem volt egy egyszerű menet. Hétfőn reggel ahogy megemlítettem, hogy indulunk a bölcsibe, Peti berohant a szobájában, megölelte kisPajtót és zokogva, nem felszólítással bekuporgott az ágy sarkába. Nehezen, de megbeszéltük, hogy menni kell. Ott aztán el sem engedte a kezem, együtt sétáltunk, néztük a többieket. Majd egy fél óra múlva szólt Margó néni, hogy akkor most köszönjek el Petitől. Az én Drágám foggal-körömmel jött volna hozzám. Nehezen, de elmentem, ültem egy kicsit a kocsiban és "hallgatóztam". Nem telt bele 3 perc, csend lett. A hét többi napja is hasonló volt, igaz elmaradtak a reggeli sírások és ma már kb addig sírt amíg a kapuig elértem. Jövő héten már reggelire megyünk.
Volt még a héten fotozás is a bölcsiben. Azt mondták a gondozónők, hogy kifigyelte a többieket és simán, magától ment amikor rákerült a sor és büszkén mondta, hogy csíííízzz. Nagyon cuki lehetett.

bölcsőde
2009-05-05
Bölcsi-3. hét
A múlt hét az elég rövidre sikeredett a bölcsiben. Két kemény délelőttöt töltött Peti ott. Arra kértek minket, hogy szerdán és csütörtökön ne menjünk mert vezetői ülés lesz, vagyis ISO, ellenőriznek mindent és nehogy megzavarja Petit a sok ember. Nekünk ez kapóra jött, el is utaztunk. Viszont a két nap az elég rosszul sikerült. Persze csak az elválás. Iszonyatos sírás, zokogás, "Anya, haza!" felszólítások, de inkább könyörgések. Nagyon rossz volt. De 5 perc múlva vidáman játszik a többiekkel és nem is keres. Most várom mikor éri el a csúcspontot ez a dolog és utána várom a javulást!
Á
Á
Címkék:
bölcsőde
Hosszú hétvége
Az elmúlt hétvégét a nagyiknál töltöttük. Két-két napot mindenkinél. Margó mamáéknál búcsú volt, úgyhogy ott volt az egész család, Zsuzsa mamáék is és Keriék is. Szupi volt, kaptam játékokat is a búcsúból- thomas, horgászós játék, édesség. Anya szerint ez mind gagyi és nem is szeret ilyen helyen vásárolni. Ettől függetlenül én remekül eljátszom velük. Este aztán Máté nem ment haza hanem ott maradt velünk. Együtt fürödtünk, sokat játszottunk, de nem engedtek minket együtt aludni.minket együtt aludni.
Szombat reggel aztán indultunk Zsuzsa mamákhoz. Ott is buli volt, mert Keresztapának volt a szülinapja és Márknak pedig a névnapja. Volt sok játék, csoki, móka, torta, tűzijáték. Vasárnap felköszöntöttem Anyát, Mamát, Dédit, Kerit. Mindenki nagyon boldog volt, Anya még sírt is.
Vasárnap ebéd után jöttünk vissza. Amikor hazaértünk anyáék megjegyezték, hogy mindenütt jó, de legjobb itthon. :-)

2009-05-04
2009-04-24
Bölcsi-2. hét
Fáj a szívem. Sajnos nem a könnyű és zökkenőmentes elválás miatt. Peti rájött mire is megy ki ez a "játék". Bölcsődébe menet megbeszéljük, hogy odamegyünk, elköszönünk egymástól és szépen játszik a többiekkel és ebédre már ott is vagyok érte. Amíg beszélünk róla addig igazán lelkes, majd amikor következik az elválás akkor jön a szomorú tekintet, legörbülő szájacska...és az én szívem pedig készül megszakadni.... :-( Két napja zokogva hagyom ott a Petit-zokogunk mind a ketten, Ő az udvaron, én a kocsiban. Nem mondta senki, hogy ez ennyire nehéz! Tudom, hogy rövid idő alatt sikerül megvigasztalni...cumival és egy kis öleléssel és utána már játszik is tovább a többiekkel. Amikor megérkezem tudomást sem vesz rólam. Először azt hittem azért mert haragszik rám, de úgy tűnik csak a játék hevében nem ér rá velem foglalkozni, mert amikor befejezi a dolgát akkor odajön, köszön, puszit ad. Ez nagyon jó! Alakul az evés is. Többnyire egyedül eszik. Ami nagyon ízlik neki azt teljesen egyedül eszi meg, ami kevésbé ízlik ahhoz kéri a segítséget. De eszik és az a lényeg.
Optimista vagyok, remélem az előttünk álló bölcsis napok egyre könnyebbek lesznek!
Á
Optimista vagyok, remélem az előttünk álló bölcsis napok egyre könnyebbek lesznek!
Á
Címkék:
bölcsőde
2009-04-22
Sihuhu
Hétvégén megint a Vasúttörténeti Parkban jártunk. Öreg autókból volt kiállítás. Az is nagyon érdekes volt, főleg a Minik, de a fő szenzáció az még mindig a vonatok! :-) Minden mozdonyt megnéztem, kalapáltam a kerekeket és csodálattal néztem a sihuhu autót (sínkocsi) is. Kétszer felültünk a kertivasútra is, az is csudaklassz!!! :-))) Persze fotók megint csak módjával készültek.
Hétvégi progi megint ez lesz, most modell és játék kiállítás lesz.
Hétvégi progi megint ez lesz, most modell és játék kiállítás lesz.
Címkék:
hétvégi progi
2009-04-16
Bölcsi-1. hét
Kedden délelőtt elkezdtük a bölcsit. Mondanom se kell, hogy már hétvégén azon izgultam, hogy hogy is lesz, akarjuk-e egyáltalán...egyik percben igen, következőben inkább nem...izgultam.
Aztán kedden délelőtt felpakolva elindultunk a bölcsibe. Természetesen Petinek így elsőre nem is okozott gondott az, hogy játszani kell. :-) A gondozónőt Ági néninek hívják, így őt Peti elnevezte Anya néninek. :-))) Szerdán már ebédre is ott maradtunk, sőt én bevonultam amíg ők kint játszottak az udvaron. Természetesen nem foglalkozott velem amikor mondtam neki, hogy most el kell mennem, de jövök vissza. Megebédeltünk, de minden érdekesebb volt mint az ebéd, így nekem kellett etetni...persze itthon önállóan eszik és a jellemzésbe is ezt írtam. Ma már 1,5 órát voltam látóhatáron kívül, semmi nem volt, meg sem kérdezte hol vagyok. Az ebéd ma sem ment jobban. De ma már annyira elfáradt ebédre, hogy csak bambult az asztalnál. Teljesen kész van a sok játéktól, motorozástól, nyüzsitől...nagyon élvezi! Persze tudom, hogy egyelőre ez az újdonság varázsa és tudom, hogy ez elmúlik és sírás is lesz még...de azért addig is ez nagyon jó a lelkemnek, hogy jól érzi magát.

Húsvét
Természetesen a húsvétot mi is a nagyiknál töltöttük. Itt is-ott is jártunk, egész nap kint játszottunk, pipit etettem, tojásokat gyűjtöttem. A húsvéti nyuszi nekem is a kertbe "tojt". Minden tojást, nyuszit begyűjtöttem és magamávé tettem. Mátéval jártam locsolkodni amit szintén nagyon élveztem. Elmentünk a szomszéd lányokat meglocsolni. :-) Anya meg is jegyezte, hogy ez a csoki mennyiség amire szert tettem kitart Mikulásig, mivel ők eszik meg az egészet. Pesze fotók megint nem nagyon készültek. :-(
Címkék:
ünneplős
2009-04-07
Hosszú hétvége
Csütörtökön reggel elutaztunk ketten anyával Zsuzsa mamához. Ez nem is olyan nagy szám, a lényeg, hogy anya kedveskedni akart nekem ezért az autó maradt itthon és mi vonattal mentünk. Anya kicsit izgult mi lesz, csomagok, gyerek, motor..., de végül minden simán ment. Annyira élveztem, hogy a 2 órás útból egyet bámészkodással és a látottak kommentálásával töltöttem. Majd összeakadtam egy kislánnyal és az út további részét együtt töltöttük.
Mamáéknál nagyon jó volt, egész nap kint jöttem-mentem, rendeztem az állatokat :-), Mátéval játszottam, sokat ettem és keveset aludtam.Átmentünk a másik mamáékhoz is ahol hasonló jól éreztem magam. Vissza már autóval jöttünk, apa jött értünk.
A héten pedig intézzük a bölcsihez szükséges dolgokat.
P
Címkék:
utazós
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)