Szorongunk!

Legalábbis Marci és én. Marcin a szeparációs szorongás hatalmasodott el, de nagyon. Csak akkor kerek a világ ha ott ülök vele a földön vagy az ölemben van. Ha felállok sír, ha eltűnök a szeme elől akkor sikít, de nem jönne utánam. Ebből kifolyolag vagy pizsiben, földön ücsörögve töltöm a délelőttöket vagy pedig az örület határán mosom a fogam, öltözködöm, kávézom...Főzés? Takarítás? Bármilyen gyermektől független tevékenység? Az mi?! Szóba sem jöhet! :-( Így hát kissé én is szorongom. Azon, hogy milyen lesz a napunk, mennyi sírás lesz, mennyire és meddig bírok türelmes lenni....Nagyon igyekszem, mert különben egy imádnivaló, drágaság és nem tehet róla, hogy ennyire szeret! :-)))