Jól vagyunk, mindenki meggyógyult. Peti holnap már megy bölcsibe. Várja is meg nem is. Fanni hiányzik, de nem akar menni. :-)
Ma elmentük egy közeli óvodába szétnézni. Telefonon azt mondták ezen a héten mehetünk, sőt a kapuban is azt mondták, hogy bármikor be lehet menni, lehetőleg 10 után, de ma nem. Pedig 10 már elmúlt és én csak értetlenül álltam a dolog előtt. Próbálkozom még, bár ezek után vegyes érzelmeim vannak.
Á
2010-03-16
Lilla
Vasárnap délután meglátogattak bennünket rég nem látott barátaink Timi és Lilla. Annyira jó volt velük találkozni. Ahogy elkezdtem dolgozni sok mindenkit, köztük őket is elhanyagoltam. Ne haragudjatok!
Peti annyira várta a találkozást, hogy egész délelőtt Lillára várt és aludni sem volt hajlandó, le ne maradjon Lilla érkezéséről. :-) Majd megérkeztek, közös szülinapi felköszöntés és szolíd bemelegítés után egymásra hangolódtak a csemeték és szerintem jól szórakoztak. Olyannyira, hogy a konyhában egyszercsak elkezdték egymást ölelgetni. Majd az elválás is hosszú és hangos volt. :-) Várjuk az újabba találkozást!
Címkék:
barát,
hétvégi progi
2010-03-08
Beszámoló
A szülinap nagyon jól sikerült. Rendes szülőkhöz híven péntek este mentünk el a festőállványért az Ikeába. Hallkan jegyzem meg, hogy nagyon jól jártunk mert az akciós állványokat visszavonták, de mi nagyon akartunk egyet és így kaptunk egy kiállított darabot harmadáért.
Szóval buli. Pénteken este úgy feküdtünk le, hogy Peti kérte, hogy reggel már legyen ajándék. Reggel jött, közölte, hogy készen van az alvással és megkaphatja-e az ajándékokat. Persze ott sétált el mellette. A buli így pizsama-partyval indult. Mi is és Zsuzsa mama is átadta az ajándékokat. Mondhatom nagy volt az öröm. Délben megérkeztek Margó mamáék is az ajándékokkal. Ebéd után jött a fő meglepi, a Thomas torta. Nagyon-nagyon boldog volt Peti ahogy meglátta, rögtön meg is ette a szemét. :-) Egy szó mint száz, szolid, de jó kis szülinapi buli volt. Senki nem ment a véletlenre ajándékügyben. Kapott több autót, vonatot és vasút kiegészítőt, Anna és Peti könyvet, festőállványt, ruhát, ruhapénzt...

ünneplős
2010-03-06
Boldog Szülinapot!
Drága Peti!
Nagyon Sok Boldog Születésnapot Kívánunk Neked!
Köszönünk minden szépet és jót amit eddig adtál és tanítottál nekünk! Ne hagyd abba!!! :-)
Nagyon szeretünk!
Anya és Apa
Címkék:
ünneplős
2010-03-04
Diagnózis
Kedden elmentünk a doktornénihez aki alaposan megvizsgálta Petit és közölte, hogy hörgőgyulladása van. Nem akart antibiotikumot adni, ellátott homeos tanácsokkal és nagyon ajánlotta a sókamrát a Gellértben. Délután el is mentünk. Peti nagyon ügyesen, türelmesen ült az ölemben, énekeltünk, mondókáztunk a 20 perces kúra alatt. Aztán egész éjszaka 39 fokos láza volt, majd reggel is és délben is. Vissza a doktornénihez. Az újabb diagnózis tüdőgyulladás. Csak nem úsztuk meg az antibiotikumot amit most már nem is bánok. Hetek óta betegeskedünk, többször gondoltam arra, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, hogy nem tud meggyógyulni. De senki nem tudja nekem megmondani mi az amit rosszul csinálok. Mindig csak az a válasz, hogy ebben a korban ez normális és a közösség meg minden...Remélem most már a teljes gyógyulás útjára léptünk!!!
Sajnos a szülinap sem úgy alakul ahogy terveztük. Az unokatesók is betegek, nem tudnak jönni. :-( Végül a nagyik és mi leszünk a buliban. :-) De így is úgy alakítjuk majd, hogy Peti a legjobban érezze magát. Ő lesz a középpontban!!!

beteges
2010-03-01
Beteg
Rég írtam. Idő és kedv hiányában. Peti egészen egy hetet bírt ki a bölcsiben. Már vasárnap köhögött, ma pedig délben hívtak, hogy menjek érte mert lázas. Elmentem, hazahoztam. Természetesen itthon már semmi baja sincs. Nem köhög, jó a kedve, eszik, játszik... Holnap megint doki.
Közben készülünk a szülinapra. Ajándék még nincs, csak két Verdás autó, de lesz vonat, ikeás rajztábla és könyv. Na meg persze Thomas torta, a lényeg!
Á
Közben készülünk a szülinapra. Ajándék még nincs, csak két Verdás autó, de lesz vonat, ikeás rajztábla és könyv. Na meg persze Thomas torta, a lényeg!
Á
Címkék:
beteges
2010-02-19
2010-02-16
???
Pánik indul. Péntek este a doktornéni azt mondta, hogy Peti meggyógyult, mehet bölcsibe. Hétvégén ugye a nagyiknál jártak és már ott is köhögött éjszaka, de Apa a száraz levegőre fogta. Aztán hétfőn hajnalra Peti megint beteg lett. Belázasodott és nagyon csúnya, fuldokló száraz köhögése volt. Hétfőn doki-nem talált semmit, másnap kontroll. Peti kedd hajnalban is belázasodott, reggel doki, még mindig semmi tünet-vérvétel, következő nap kontroll. A vérvételt szépen megbeszéltem Petivel, úgyhogy egy ici-pici nyikkanás volt, de semmi sírás. Nagyon büszke voltam/vagyok rá! Az eredmény nem a legjobb, az értékek szerencsére csak kicsit emelkedettek, valami kis gyulladásos gócra utalnak. Holnap megint megyünk a doktornénihez. Remélem semmi komoly baja nincs Petinek!!! Ma már csak kicsit köhögött és remélem már lázas sem lesz éjszaka. Kaptunk valami jó kis immunerősítőt is, már el is kezdtük szedni.
Á
Á
Címkék:
beteges
2010-02-14
Egyedül
Peti jól van! Hatásosak voltak a golyócskák és a sok-sok melegítés. Itt volt Anyukám is, úgyhogy az is rásegített a gyógyulásra! :-) Hétfőn bölcsi!
Tegnap ügyeletes voltam, így a kiscsaládom elvitte mamát haza és csak ma délután jönnek valamikor. Hiányoznak! Csend van! De azért reggel amikor hazaértem gyorsan kitakarítottam és mostam. Mennyivel egyszerűbb így...

ez+az
2010-02-06
Nem lehet megunni
Nem lehetne megunni a szánkózást...de sajna a minden délutánra beiktatott kötelező szánkós programnak meg lett a következménye. Középfülgyulladás.
A héten minden nap a bölcsike után mentünk a Ligetbe szánkózni. Szerdán délután már egyedül csúszkált Peti, igaz nem a nagydombon, de így is nagyon élvezte. A hazaindulást mindig egy kisebb műsor előzte meg. Aztán csütörtökre megfájdult a füle. Éjszaka már magas láza volt. Péntek reggelre meg mintha elvágták volna, semmi baja nem volt. Azért lámpáztam, cseppentettem a fülébe, adtam neki a golyócskákat és este elmentünk a dokinénihez. Kicsit hurutos a bal füle, de nem kell antibiotikum. Tovább lámpázás, golyócskák, orrcsepp, fülcsepp.

2010-01-30
Hó
Ahogy reggel megpillantottuk az éjszakai havazás mennyiségét és láttuk, hogy nem várható egyhamar a vége úgy döntöttünk, hogy Mátra helyett Városliget lesz. Reggeli, főzés, pakolászás majd irány le az udvar. Komolyan mondom magam is meglepődöm Peti mennyire jól érzi magát a hidegben, hóban. Mi lapátoltuk a havat, Ő motorozott, húzgálta a szánkót, majd bújócskáztunk, de közben folyamatosan a hóban hempergett. Nagyon élvezte.
Amíg Peti aludt addig Apa beszerzett egy új szupi szánkót. Majd a délutáni alvás után irány a Liget. Már oda is szánkóval mentünk. Megszámlálhatatlanul sokat csúszkáltunk a dombokon. Nagyon-nagyon szupi volt. Nem csak Peti, de mi is nagyon jól éreztük magunkat. Holnap folyt. köv., de sajna Apa nélkül.

havas
2010-01-29
Itthon
Peti egy hete itthon van. Szerencsére nem komoly, csak annyira köhögött az egész bölcsi és persze Peti is, hogy jobbnak láttam itthon tartani és nem jobban megbetegíteni. Mostanra már csak néha köhhint egyet, dokinál sem voltunk. Hétfőn megyünk megint bölcsibe és csak remélni tudom, hogy a bölcsi többi tagja is jobban van és nem fertőzik oda-vissza egymást megint. (én naív) A héten mindenkinek jutott Petiből egy kicsi. Apa 2 nap, mama 2 nap és egy kis átfedéssel, de nekem is jutott 2 nap az ötből. Nagyon jó vele lenni! Peti, sokakkal ellentétben szereti a telet, a hideg nem tántorítja el. (mint az anyja) Kihasználja, hogy itthon van és amikor lehet lent vagyunk az udvaron. Nagyokat hócsatázunk, angyalokat gyártunk, szánkózunk, motorozunk....
Holnapra Mátrás szánkózást tervezünk...majd meglátjuk apa mit szól hozzá. :-)
Újra megbeszélés tárgya lett a tesóprojekt. Az volt a megállapodás, hogy ha Peti 3 éves lesz akkor visszatérünk rá. És most visszatértünk, apa akar én nem tudom. :-( Most úgy jól érzem magam, kerek a család, mindenki boldog....nem tudom. Nem akarok túl nagy korkülönbséget sem, meg azt sem lehet tudni, hogy mennyire simán fog összejöni a dolog... és én mégis vacilálok.

beteges,
gondolatok
2010-01-13
Hétköznapok
Napjaink békésen, nyugodtan telnek. Petinek kicsit nehezen indult a bölcsi, nagyon "anyás" lett a lelkem. De most már vihorászva vonul be a szobába Fannikával, a barátnőjével. :-)
Hétvégén megint voltunk a közelünkben levő dühöngőben. Peti újra nagyon élvezte. Vasárnap pedig ellátogattunk az elevenparkba. A kezdeti visszafogott játékból sírós elválás lett annyira jól érezte magát Peti.
Ami mostanában foglalkoztat minket az a közelgő születésnap. Nem nagyon tudom mi is lenne a jó ajándék. A Jézuska annyi mindent hozott. Könyv, kisautó, puzzle, rajztábla...nem tudom. De van még 2 hónapunk. Jesszus már csak két hónap és Peti 3 éves lesz!!!

játszós
2010-01-03
Szülinap
Az év utolsó előtti napján szórakozás gyanánt színházban jártunk. Az Új színházban néztük meg A hattyú című darabot. Nagyon szórakoztató, könnyed kis darab volt. Amíg mi kulturális életet éltünk, Petivel anyukám volt.
Az évet pedig utazással kezdtük. Először anyósoméknál jártunk, ugyanis 60 éves lett és persze hazamentünk felköszönteni. Volt nagy öröm. Egy nagy képkeretet kapott, sok fotóval Petiről. Evés, ivás, alvás majd másnap reggel irány Nagymamámhoz. Ő pedig 80 éves lett. Neki meglepi bulit szerveztünk. Minden unoka, dédunoka összejött. Nagyon meglepődött amikor meglátta a családot, nem számított rá. Kapott egy fotókönyvet amiben minden unoka, dédunoka benne van, 80 szál rózsa, csokitorta. Nagyon jól sikerült, főleg mert a Nagyi nagyon boldog volt!!! Remélem még nagyon sokáig köztünk marad az én drága Nagyikám!!!
Holnap pedig kezdődik újra a munka, a bölcsi. Remélem Petike simán, sírás nélkül kezdi az új évet a bölcsiben!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)