2011-04-21

Ennyi volt

Lezárult életünk egy korszaka! :-)
Nekünk felnőtteknek nem egy nagy dolog, de az én Petim óriási döntést hozott!
Április 16-án reggel, ébredés után Peti kiment a konyhába és minden befolyásolás nélkül egyszerűen kidobta a cumiját. Nem mondtuk neki, nem is beszéltünk róla csak nagy ritkán, hogy hát már az a cumi nem neki való..., de csak az esti alváshoz használta így nem is igazán foglalkoztunk vele. Teljesen ledöbbentünk és persze nagyon büszkék voltunk rá, hogy önállóan meghozta ezt a nagy döntést. Izgatottan vártuk az estét, hogy mi lesz. Egy kis pityergés volt, de megbeszéltük, hogy nincs már cumika és az ujját sem szabad bekapni. Megelégedett velem, hogy bent maradtam a szobában. Na meg persze mondtuk neki, hogy ha ügyes lesz és nem kapja be az ujjacskáját sem akkor a nyuszi nem csak csokit hoz. ;-)  Abszolút motiválta a dolog. Azóta se cumi, se ujjacska, de még szóba se kerül. :-)
Nagyon büszkék vagyunk rá!!!!

2011-04-06

Uh

Hétfőn az esedékes 28 hetes uhun voltam. Izgultam, hogy minden rendben legyen, de a 45 perces várakozással sikerült teljesen lenyugodnom. :-)
Természetesen minden rendben. Babóca szépen fejlődik, koránál kicsit nagyobb. Ami nem baj, hátha születése után tudja máris hordani Peti nyári ruhácskáit. :-) Neve még mindig nincs, egyszerűen Babóca vagy Kistesó.
Nagyon-nagyon sokat mocorog a pocakomban, helyezkedik, rugdosódik. Nekem kicsit szokatlan mert anno Peti végtelenül nyugis pocaklakó volt és születése után is nagyon nyugodt baba maradt. Csak remélni tudom, hogy a pocakos élet és a kinti élet között nem lesz nagy összefüggés. :-)


Pörgés

 A jó időnek köszönhetően Peti leállíthatatlan. Kapott egy rollert, úgyhogy most már nem csak az őrületes bringázása miatt kell aggódnom, hanem a hasonló rollerezése miatt is. Már nem csak úgy megy mint a vihar, hanem közben akrobata mutatványokkal kápráztat el minket. Ovi után este hatig-hétig kint vagyunk, a játszin vagy csak az udvaron szórakoztatja a szomszédokat. Ha pedig nincs ovi akkor pedig délelőtt levonulunk és estig lent vagyunk. Vasárnap például az ebédjét is az udvarra rendelte. Amit megkívánt a szomszéd pár is, majd Szabolcs is. Így mindenki lent ebédelt. (csak a szakács nem, ő rohangált fel-le)


2011-03-29

Napjaink

A szülinap óta szépen, csendben telnek napjaink. Peti oviba jár. Reggelente nem akar indulni, délutánonként meg megkapom a letolást, hogy korán megyek érte, mert "még csak most kezdtünk el játszani". A jó időnek köszönhetően már délután is kint vannak az udvaron így én fél 5 körül megyek csak érte. Kicsit kellemetlen merthát nem dolgozom akár délben is elhozhatnám. De így is 6-fél 7 körül érünk haza mert persze betérünk a játszótérre is az ovis barátjával. Ha pedig nem egyszerre jövünk el a cimbivel akkor a játszin megvárjuk őket. :-)
Jelentkezett nálunk is egy kis hiszti vagy inkább dac. Eddig kezelhető, nem vészes. Bár jól látszik amikor nem alszik az oviban, akkor estére egy kicsit nehezebb a dolog. Ettől rosszabb ne legyen! :-)

Én/mi is jól vagyunk. Voltam terheléses cukorvizsgálaton. Az eredmény kiváló: 6,1. Megéri a diétát betartani. Nem mellesleg a kilók sem nagyon jönnek. :-) Csak attól van egy kis lelkifurdalásom, hogy nem jut annyi időm Ketteskére mint anno Petire. Azt hittem, hogy ha majd nem dolgozom mennyi időm lesz. Hát nem! Igyekszem délelőttönként minden házi- és egyéb munkálatokat elvégezni, hogy délután már csak Petivel foglalkozhassam. Kiválóan működik is a dolog, még heti 3x tornára is jut időm.

2011-03-07

Képek

A szülinap képekben! :-)

2011-03-06

Születésnap

Drága KisMókus! 

Nagyon Boldog Születésnapot Kívánunk!
Nagyon-nagyon szeretünk Téged!

Apa, Anya


2011-02-15

Beszól

Egyik este vacsi közben beszélgettünk.
-Elfáradtam. -mondja Apa
-Miben? -kérdezzük tőle
-A gondolkodásban. -mondja Apa
-És arra nem gondoltál, hogy haza jössz??? -kérdezi Peti


Petinek egyik este nem nagyon ment a vacsi. Kérdeztük Tőle, hogy akkor akar-e csoki, cukorkát, Dörmit vagy bármi más édességet. Persze irónikus kérdés volt amit Peti rögtön levett és egy laza mondattal csak ennyit mondott: 
-Most ti vicceltek velem?!

Farsang

Az oviban megrendezték a farsangot. Hosszabb variálgatások után Petikém mi más is lehetett volna mint Thomas a gőzmozdony. A szülők is bemehettek, beöltözhettek. Volt eszem-iszom, vetélkedők, fotózás. Nagyon szuper kis délelőtt volt. A gyerekek is és természetesen a szülők is nagyon jól érezték magukat! :-)


Thomas a gőzmozdony


Szörpivóverseny

2011-02-02

Uh

Hétfőn uh-on voltam a dokimnál. Izgatottan vártam, hogy mi lesz, milyen lesz, minden rendben lesz-e... Természetesen pocaklakó irtó aktív volt. Annyira jó volt látni, hogy mocorog miközben én mindent érzek. :-) Szóval egész sokáig tartott a vizsgálat. Minden rendben, abszolút korának megfelelő méretekkel rendelkezik babóca. Na és persze láttuk azt is mi van a lábacskái között. Vagyis a dokim látta, mutatta nekem is, de hát tőlem az ott bármi lehet. :-)

No pelus

Végre! Már nagyon vártam, hogy Petinek éjszakára se legyen szüksége pelusra. Úgy tűnt reménytelen. Aztán a két héttel ezelőtti lázas állapotok után egyszer sem volt pisi a pelusba. Arra gondoltam, hogy kevés folyadékot ivott, de amikor jött éjszaka, hogy pisilnie kell akkor már gondoltam, hogy megérett a gyermekem. :-) Egy hét próbaidő volt amíg kapott még pelust, de minden reggelre száraz maradt. Így vasárnaptól már pelus nélkül alszik, nem kéri Ő sem és természetesen nem is pisil be. :-)

2011-01-26

Barlangász

Peti az elmúlt hetet itthon töltötte. Két napig lázas volt, de semmi más tünete nem volt. Szerintem influenza volt, apukájától kapta.

Hétvégén a napsütés örömére, meg persze, hogy Petinek sem volt már semmi baja és egész héten ki sem mozdultunk, szóval ennek örömére kirándultunk egy nagyot. Felmentünk a Hármashatár hegyre. Nagyot sétáltunk, nevetgéltünk. Lefelé megemlítettük a barlang szót. Persze Peti rögtön rákapott és már bent is voltunk a Pál-völgyi barlangban. Sajnos Peti méretei miatt még nem mehettünk be, majd jövőre. De ajánlották a Szemlőhegyi barlangot. Gyorsan átmentünk oda. Egyedül voltunk. Csak nekünk tartotta a kishölgy a túravezetést. Peti megkapta az elemlámpát és ő világítgatott. Nagyon szép volt. Kb 40 perces túra pikk-pakk elment és ami a legjobb volt, hogy Petinek is tetszett. Érdeklődéssel nézte, figyelte a képződményeket, a járatokat.

2011-01-18

Mocorgós

Pocaklakó kismanó egyre aktívabb. Már hetekkel ezelőtt éreztem mocorgásokat, de csak ritkán és őszintén nem is voltam benne biztos, hogy az AZ. Két héttel ezelőtt (15+3) volt az első, igazi, határozott mocorgás ami több másodpercig tartott. Azóta rendszeresen érzem, sőt a héten már naponta többször is jelentkezik babóca. :-)

2011-01-10

Thomas és barátai

A cirkusz a városba jön című darabra már december elején megvettük a jegyeket. Természetesen Peti izgatottan várta, hogy mikor megyünk már. Eljött a nagy nap. Egész nap csak erről beszélt. Aztán a délutáni alvás, uzsi után elindultunk. Persze nem mehettünk Erik nélkül. A csarnok hatalmas volt, eszméletlenül sok gyerek és szülő. Teltház volt. Ahogy elkezdődött az előadás a mi gyerekeink teljesen elvarázsolódtak. Tátott szájjal nézték az előadást, tapsoltak, énekeltek, gőzöst utánoztak....2x 40 perc volt, de pillanatok alatt elröpült az idő. Persze a szünetben vennünk kellett világító Thomast is és a második felvonás alatt már azzal csápoltak. Nagyon jó kis darab volt. Igazi gyerekeknek való zenés, pörgős, vidám kis előadás. Sőt! Még mi szülők is nagyon élveztük. :-)

Szelektív

Na nem hulladék, hanem hallás. Peti hallása egyre aggasztóbb. Persze nincs fizikális probléma csak egyszerűen pasiból van a gyermek. Egyik este már jócskán fürcsi idő volt amikor többször is kértem, hogy kezdjünk el összepakolni, KÖZÖSEN. Természetesen meg se hallotta amit kértem nemhogy pakolni. Hát gondoltam akkor én összepakolok egyedül mindent és hát sajnos levittem a kukába. Az összes Thomas vonat és barátai, fa és műanyag sínekkel na meg egy doboz lego is. Természetesen ezt már érzékelte Peti is, hogy mi történik. Krokodill könnyekkel zokogott és kérte vissza a játékait. De sajna nem lehet! Többször megkérdeztük tőle, hogy tudja-e miért történt mindez. Természetesen igen. Talán egy fokkal jobb a helyzet, nem mondom, hogy elsőre meghallja amit kérek, de haladunk. Persze a játékokat másnap kérte, sőt gondolta, hogy csak az ajtó elé tettem és az ott is van, de amikor kiment látta, hogy nincs. Azt hiszem akkor tudatosult benne minden. (persze minden játék megvan, biztos helyen) Na a kedvenc játékok azóta sem hiányoznak. Érdekes. Kíváncsi vagyok később előjön-e vele?!

2011-01-03

Ünnepi összefoglaló

Karácsony

Az volt a vágyam, hogy sokat legyünk együtt, ne csináljunk semmit csak érezzük jól magunkat. 99%-ban sikerült. Az 1% az utazgatás volt. Pedig csak a szülőkhöz mentünk, de utálom, hogy fél napok mennek el az utazgatással. 24-ére nem kis rábeszélések árán sikerült a szülőket felcsábítani hozzánk. Szerintem nagyon jól sikerült Szenteste volt. Finom vacsival készültem, csinibe öltöztünk és vártuk a Jézuskát. Mindenki nagyon örült az ajándékoknak, de persze Peti volt a lényeg. Nagyon boldog volt. Annyira jó, hogy ennyire boldogan, őszintén tud örülni mindennek! Nagyon szeretem!!! Kapott autókat, autópályát, autós szőnyeget, vonatot, sok-sok könyvet, társast, szerszámokat, cd-t. Mind-mind boldoggá tette és közölte, hogy pont ezt akarta és ez a kedvence és, hogy milyen jó kisfiú volt. Igen, az volt!
Másnap irány haza Zsuzsa mamával együtt. Ott is eltöltöttünk pár napot. Tesóméknál is aludtunk egyet, persze a fiúknak ez volt a legjobb buli. Majd irány a másik mamáékhoz is pár napra. Jó-jó a szülőknél, de mégis itthon a legjobb!!!

Szilveszter

Az év utolsó napjai is nagyon jól teltek. Gyorsan letudtuk a szilveszteri bulihoz a bevásárlást, előkészületeket és aztán az év utolsó két napján szánkóztunk Normafán. Nagyon bejön a családnak a szánkózás, a tél, a hó. Tervbe van, hogy pár napra elmegyünk valamerre magasabb vidékre ahol sok a hó, hideg van és még egy kis wellnesre is van lehetőség. :-) Szilveszterre Peti legjobb barátja, Erik és a szülei jöttek hozzánk. A fiúk megbeszélték, hogy együtt alszanak, a szülők pedig mehetnek haza. Nagyon jól érezték/éreztük magunkat. Volt kaja, pia, csináltunk egy kis tűzijátékot az udvaron, esti fürdőzés(a fiúknak), majd éjfélkor pezsgő, mindenkinek a nekivaló. Fél egy után sikerült is a srácokat lefektetni, kb 6 mese után. Természetesen reggel fél órával aludtak tovább mint máskor. Peti rendesen másnapos volt. Ahogy elmentek a vendégek újra ágyba bújt és aludt tovább. Velünk együtt! 1-én semmit nem csináltunk, de vasárnap újra Normafán voltunk. Hatalmasat sétáltunk, szánkóztunk. Szenzációs volt. Persze minden alkalommal jönnie kellett Eriknek is. :-)

Ma pedig újra ovi. Már napok óta kérdezgeti minden reggel, hogy megyünk oviba. Sőt, ovisat játszott a plüssökkel. A legkisebbek voltak a kiscsoportosok , a legnagyobbak a nagyok. Volt torna, mindenki kapott cipőt a lábára, volt ebéd a kisasztalnál és persze alvás minden ágyon. Nagyon szórakoztató volt még nekünk is. Kicsit lelkiismeretfurdalásom van, hogy én itthon Ő pedig oviban. Azt hiszem minden pénteken itthon lesz és lesznek napok amikor már délben elhozom majd az oviból.

Én/mi jól vagyunk. Holnap megyek dokihoz. A cukrom változatlanul jó a diéta mellett, bár az ünnepek alatt engedélyeztem magamnak egy kis sütit is. Nagyon várom már, hogy érezzem Ketteske mocorgását. Mindig van valami amiért izgulok. Petivel valahogy nem így volt.