Valami történt. Petinek eddig annyira jó volt az étvágya, hogy szinte felnőtt adagokat evett meg mindenből. Nem volt igazán válogatós. Persze voltak kedvencek és kevésbé kedvencek, de azokból is eszegetett. Viszont az 1 napos lázas állapot óta mint akit kicseréltek. Nem eszik, nem iszik. :-(
Ez így éppen nem igaz. Csokit töménytelen mennyiségben enne és egy flakon Kubut egyszerre meginna. Pedig napi egy kis csokitól soha nem kapott többet. Viszont az ennivalót azt bele kell diktálni. Teljesen mindegy, hogy eddig milyen nagy kedvenc volt a kenyér vagy a sajt, esetleg a tökfőzelék, de említhetnék bármit, na most már semmi sem a kedvence.
Remélem semmi baj nincs csak éppen próbálkozik, hogy meddig mehet. Erőltetni nem akarom, de viszont nem vagyok hajlandó 10 féle ennivalót elérakni ha neki éppen az aktuális nem a fogára való. Várok egy kis időt hátha "visszajön" az étvágya. Addig viszont zéró édesség!
Á
2009-03-19
Játszóház
Tegnap megint itt volt Ami és az Anyukája. Mivel nem volt éppen állatkertezéshez való időjárás ezért felkerekedtünk és elmentünk játszóházba. Nagyon jó volt! Ami annyira nagyon élvezte, hát még az Anyukája. ;-) Persze nekem is tetszett, csak hát én rendszeres látogatója vagyok ennek a játszónak....és ugye a varázsa az már elmúlt. Persze használható képek és videók nem nagyon készültek, a szülők is inkább velünk játszottak.
Címkék:
játszós
2009-03-15
A DÍJ...

Vilcsitől és Jucustól kaptuk ezt a díjat. Köszönjük szépen! :-)
A DÍJ MOTTÓJA:
Ezek a blogok szerfelett bájosak. A blog íróinak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek.
Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger.
Amikor tovább adod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket.
Tovább szeretnénk adni ezt a díjat Lilluséknak, Marcipánéknak, Emiliéknek, Botiéknak és Daniéknak is!!!
P + Á

blogos játék
2009-03-14
Kutya bajom
Jelentem kutya bajom. A csütörtöki napot szinte átaludtam és péntekre már semmi bajom nem volt. :-)
Úgyhogy ma délután már Ligeteltünk. Az új bicajjal bejártuk az egész Városligetet, minden dimbjét-dombját. Ez a futóbicikli ez egy csúcsszuper dolog! Mindenkinek csak ajánlani tudom. :-)
Mire jó a szánkódomb?!

P
Címkék:
bicajos,
kirándulós
2009-03-12
Gyuszi
Éjszaka hívatlan vendég érkezett Petihez. TorokGyuszi személyesen. :-(
Éjjel Peti átjött hozzánk, ami mindig valami bajt jelent. Amikor hozzáértem csak úgy lángolt a teste de nem volt csak hőemelkedése. El is kezdtem adni az oscillot neki. Nehezen elaludt, de hajnalban már 39 fokos láza volt. Szerencsére a lázcsillapítóra nagyon jól, gyorsan reagált és egy fél óra múlva már aludt is tovább. Reggel elmentünk a doktornénihez aki közölte, hogy vírusos torokgyulladás, th lázcsillapítás és homeo. Remélem gyorsan túl leszünk rajta. Nem szeretem ha beteg az én Drágám!
(Azt hiszem itt az ideje, hogy elvégezzek egy homeos tanfolyamot.)

beteges
2009-03-10
Futóbicaj
Tegnap anyával elmentünk egy biciklis bolt előtt, mire anya hirtelen felindulásból bement. Természetesen velem együtt. Ugyanis az ablakon keresztül láttuk, hogy lóg bent egy futóbicikli. Nekem sem kellett több, a srácok levették nekem és én mintha mindig ezzel közlekedtem volna csak rápattantam és bejártam az üzlet minden zeg-zugát. Már leszállni sem akartam róla, így anyának ki "kellett" fizetnie és már indultunk is haza. :-) Aztán délután elmentünk apa elé éles bevetésre.
Címkék:
bicajos
2009-03-09
Sűrű hétvége
Egy igazán sűrű hétvégén vagyunk túl. Pénteken jött Zsuzsa mama és anyával együtt sütögettek-főzőcskéztek, ugyanis szombaton jött az egész család, hogy felköszöntsenek engem. Szombaton aztán lassan megérkezett mindenki, az unoka tesók, keresztszülők, nagyszülők, dédik... A nappaliban volt egy terülj-terülj asztalka, amin mindenki megtalálta a kedvére valót. Az én szobámba pedig ment a móka és kacagás. Nagyon sok ajándékot kaptam: bicikli, barkácsasztal, könyv, vonat, ruha...
Na és persze volt egy szupi tortám is amin személyesen Thomas volt fotó formájában. Volt rajta két gyertya és egy tűzijáték is. Nagyon tetszett! Késő délután mentek el a vendégek, addigra már egészen ki voltam, aludtam is 1,5 órát. Majd ébredés után két óra múlva újra elaludtam egészen reggelig.
Vasárnap csak pihiztünk. Ebéd után Zsuzsa mama is elment, mi meg elmentünk a Rómaira kavicsot dobálni, lángost enni, meg egy klassz cukiba is bementünk. :-)))

ünneplős
2009-03-07
2009-03-06
2 éves státusz
Csak körvonalakban:
- súly: 13 kg
- magasság: 91 cm
- fogak száma: 19,95 (jobb felső 1 letörve)
- beszéd: csak szavak, kb 15, viszont magát már nem Babának vagy Pepének hívja hanem én, enyém névmásokat használ
- mozgás: ugrik, egyedül lépcsőzik néha váltott lábbal, futóbiciklivel egyensúlyozik
- önálló tevékenység: minimális (evés, ivás, játék...bármi amíg meg nem unja)
- alvás: kiváló, egyedül, heverőn napi 11-13 óra
- szobatisztaság: alakulóban
- cipőméret :-) : 24
Címkék:
adatok
A kis 2 éves
Édes Kisfiam!
Boldog Születésnapot Kívánunk Neked!
Nagyon szeretünk Téged!
Anya és Apa
Címkék:
ünneplős
2009-03-05
Majdnem szobatiszta :-)
Jelentem nagyon jól állunk a szobatisztasággal. Reggel ébredés után lekerül Petiről a pelus, majd reggeli után valamikor délelőtt elvégzi mindennemű dolgát a bilibe. Délben pelus, alvás után szárazon pelus le, pisi a bilibe. Estig még többször elvégzi a kisdolgát majd vacsi után a nagyot is. :-)
Ha megyünk valamerre akkor természetesen adok Petire pelust, de nem pisil bele.(Ma például reggel 8-kor lecseréltem rajta a pelust mert mentünk ügyintézni és csak 11 után pisilt amikor hazajöttünk és ráültettem a bilire.) 2 napja már egyáltalán nem pisilt be és egész sokáig tudja tartani is! Szóval ez mind nagyon szép és jó, de van egy kis bibi a dologban. Magától nem szól ha bármi dolga lenne, de ha én ültetem a bilire akkor mindig van eredménye. Tudom-tudom, ne legyek türelmetlen. Sőt nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen simán ment a dolog eddig is!

szobatisztaság
2009-03-02
Bölcsi
Ma délelőtt nagyon klassz helyen jártunk. Egy bölcsődében. Első pillanatban egy kicsit megilletődtem a sok gyerektől, meg persze ők is tőlem, de aztán Kati néni oldotta a hangulatot és máris azon kaptam magam, hogy ott játszadozom a többiekkel. A mécses csak akkor tört el amikor elkezdték énekelni az én dalomat a Brumm -brumm Brúnót, így gyorsan abba is hagyták. Különben minden jó volt, egy két sráccal már le is kezeltem. :-) Ha minden jól megy április 1-én kezdek.
Szobatisztaság kérdésével egészen jól állunk. Szerintem. :-))) Ha anya figyel akkor el tudja kapni a pillanatot, de azért még mindig többször megy a kisgatyába mint a bilibe. Nem adjuk fel!
P
Szobatisztaság kérdésével egészen jól állunk. Szerintem. :-))) Ha anya figyel akkor el tudja kapni a pillanatot, de azért még mindig többször megy a kisgatyába mint a bilibe. Nem adjuk fel!
P
Címkék:
bölcsőde,
szobatisztaság
2009-03-01
Mi lennék ha....
Marciéktól és Emiliéktől is megkaptuk ezt az újabb netes játékot.
Mi lennék ha...
-hónap lennék: május
-a hét napja lennék: szombat
- nap egy időpontja lenék: naplemente
-bolygó lennék: vénusz
-tengeri állat lennék: delfin
-berendezési tárgy lennék: virágtartó
-bűn lennék: passz
-történelmi személy lennék: Sissi
-folyadék lennék: víz
-drágakő lennék: smaragd
-fa lennék: gesztenyefa
-madár lennék: cinke
-szerszám lennék: mérőszalag
-virág lennék: vad orchidea
-időjárás lennék: napsütés
-állat lennék: kenguru
-szin lennék: világoszöld
-érzelem lennék: öröm
-hang lennék: csendes
-elem lennék: víz
-dal lennék: Ben E. King-Stand By Me!
-film lennék: Állj mellém!
-könyv lennék: Büszkeség és balítélet
-étel lennék: rétes
-hely lennék: tengerpart
-iz lennék: édes
-Illat lennék: virág
-testrész lennék: kéz
-arckifejezés lennék: mosoly
-tanóra lenék: fizika
-rajzfilm lennék: Susie és tekergő
-mértani alakzat lennék: kör
-szám lennék: 25
-ruhadarab lennék: garbó
-ékszer lennék: fülbevaló
-kiegészitő lennék: sál
-szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés
-rovar lennék: méhecske
-gyümölcs lennék: szőlő
-smink lennék: szempillafesték
-épület lennék: kórház
Tovább küldeném Botiéknak és Viliéknek!
Á
Mi lennék ha...
-hónap lennék: május
-a hét napja lennék: szombat
- nap egy időpontja lenék: naplemente
-bolygó lennék: vénusz
-tengeri állat lennék: delfin
-berendezési tárgy lennék: virágtartó
-bűn lennék: passz
-történelmi személy lennék: Sissi
-folyadék lennék: víz
-drágakő lennék: smaragd
-fa lennék: gesztenyefa
-madár lennék: cinke
-szerszám lennék: mérőszalag
-virág lennék: vad orchidea
-időjárás lennék: napsütés
-mesebeli lény lennék:
-hangszer lennék: gitár-állat lennék: kenguru
-szin lennék: világoszöld
-érzelem lennék: öröm
-hang lennék: csendes
-elem lennék: víz
-dal lennék: Ben E. King-Stand By Me!
-film lennék: Állj mellém!
-könyv lennék: Büszkeség és balítélet
-étel lennék: rétes
-hely lennék: tengerpart
-iz lennék: édes
-Illat lennék: virág
-testrész lennék: kéz
-arckifejezés lennék: mosoly
-tanóra lenék: fizika
-rajzfilm lennék: Susie és tekergő
-mértani alakzat lennék: kör
-szám lennék: 25
-ruhadarab lennék: garbó
-ékszer lennék: fülbevaló
-kiegészitő lennék: sál
-szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés
-rovar lennék: méhecske
-gyümölcs lennék: szőlő
-smink lennék: szempillafesték
-épület lennék: kórház
Tovább küldeném Botiéknak és Viliéknek!
Á
Címkék:
blogos játék
2009-02-27
Bili
Már elég régóta jó viszonyban vagyok a bilivel és a wc-vel is csak éppen nem nagyon produkálok bele semmit. Amikor megkaptam a bilit-jó fél éve-akkor még véletlenül sikerült belepisilnem, de persze semmi tudatosság nem volt még benne. Napoltuk is a dolgot. De most Anya újra előjött a szobatisztaság kérdésével. Kiválóan utánozom mindkét "folyamat" hangját és ma hangutánzásnak eredménye is lett, nem is kicsi. :-) Anya is nagyon boldog volt és nekem is nagyon tetszett, büszke voltam magamra!
P
(Talán most nem kéne nekem sem feladni és halasztani a dolgot, talán hamarabb elérnénk a végső célt! Ági )
P
(Talán most nem kéne nekem sem feladni és halasztani a dolgot, talán hamarabb elérnénk a végső célt! Ági )
Címkék:
szobatisztaság
2009-02-26
Semmi különös
Vagyok ám, jól vagyok csak igazán említésre méltó dolog nem történt velünk. Amíg volt hó addig minden nap délelőtt is és délután is kint voltunk az udvaron vagy a szomszéd utcában. Most meg várjuk, hogy egy kicsit felszáradjon minden és akkor irány a játszótér.
P
P
Címkék:
ez+az
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)