2009-02-04

Korai öröm

Anyukám egy kicsit korán örült a nyúnyá eltűnésésnek. Természetesen este már nem tudtam nélküle elaludni és Anya sem volt elég kitartó a témában, én pedig ezt kihasználva visszakönyörögtem a nyúnyát. Pontosabban egy másik nyúnyát mert láttam amikor Anya vett egy aranytartalékot. Tegnap pedig a feketelyuk visszadobta a régit. (feketelyuk = konyhaszekrény egyik polca)

P

2009-02-02

Újabb remekmű


Nyúnyá nélkül

Úgy esett a dolog, hogy reggeli után a feketelyuk elnyelte a cumimat. Eddig az álommanó hozta-vitte, de most nem tudtuk neki odaadni. Nem is hiányzott egész délelőtt, de ahogy közeledett az ebéd utáni alvás anya egyre izgatottabban kereste, hogy merre lehet a nyúnyá. Nem lett meg. Ebéd után annak rendje-módja szerint befeküdtem az ágyamba és kértem a nyúnyát. Anya mondta, hogy nincs meg és meg kell próbálnom anélkül aludni. És képzeljétek el, SIKERÜLT.
Na jó, kicsit sántít a dolog, mert van nekem egy szétrágott cumim amit már csak rágónak vagy ujjra húzható bábnak használok. Szóval ez a nyúnyá ott volt velem és segített nekem elaludnom.



P

2009-02-01

2009-01-31

Erik

Délután nálunk járt Erik és a szülei. Meglepődve vettem tudomásul, hogy Ő egészen másképp kommunikál mint én. Konkrétan Ő beszél. Egy darabig csendesen szemléltem, aztán tovább léptem a dolgon, mert én klasszul megértetem magam az ősökkel beszéd nélkül is. Írtó sokat játszottunk, ugráltunk, ettünk, ittunk. Használható foto sajnos nem készült-köszi anyu! Remélem hamarosan újra találkozunk!

P

2009-01-30

Süt a Nap!

Egy kis napsütés és máris remek a hangulatunk!
Anya a jó időre teljesen beindult. Délelőtt pikk-pakk kitakarított, persze csak is az én segítségemmel és utána gyorsan elmotoroztunk a játszótérre. Nem részletezném mennyire isteni volt! A védőnénivel is összefutottunk, de nekem nem volt időm vele társalogni, így anyával lerendeztettem.
Délután elmentünk bevásárolni mert holnap jön Erik barátom!!! Nagyon klassz srác!

P

2009-01-28

Rossz időben

Valahogy nem jön be nekem ez az időjárás. Azon a pár napon amíg 7ágra sütött a nap minden délelőtt és délután is kint voltunk a játszin vagy a ligetben. Bezzeg most.....Napok óta bent gubbasztunk a lakásban... Anya sincs a legjobb kedvében.... Mindkettőnknek hiányzik a jó idő....
Azért ma muszályból kimozdultunk. Reggel elvittük apát anya munkahelyére, hogy megvizsgálja a doktorbácsi. Utána mi még maradtunk, anya pletykált egy kicsit, én meg csak lapítottam. Nem szeretem a zöld embereket! Voltunk az Árkádban is, de a kicsit erősre sikeredett hisztim után - amit a játékboltban produkáltam - jöttünk is haza. Na nem is panaszkodom tovább, talán holnap jobb kedvünk lesz...

P

2009-01-26

Lógós barátok

Tegnapi naphoz hozzátartozik, hogy anya kimosta a barátaimat. Én csendesen szemléltem őket a mosógépben, szúrkoltam nekik, hogy semmi bajuk ne essen. Majd anya kirakta őket száradni.
Íme:

2009-01-25

Kirándulós nap

Ma reggeli után a csak úgy hipp-hopp bepattantunk az autóba és meg se álltunk a gödöllői repülőtérig. Na ott aztán azt sem tudtam, hogy melyik géphez rohanjak. Nagyon-nagyon tetszett. Az volt a baj, hogy apa barátja pont nem volt kint, mert akkor elvitt volna minket egy "körre". De megígérték anyáék, hogy megyünk még oda és sétarepülőzni is fogunk. Hazafelé pedig anyával HÉV-re szálltunk és a végállomáson találkoztunk apával.


A délutáni ebéd után pedig kimentünk a Ligetbe motorozni. Nagyon klassz volt. Napsütés, motorozás, játszótér, kacsák, tökipompos ;-) Már sötét volt mire hazaértünk és őszintén be is vallom, hogy nagyon elfáradtam, de megérte.

P

2009-01-24

Nyúnyá

Nyúnyá annyit tesz cumi. :-) Azt tudni kell, hogy írtó nagy cumis vagyok. Egyszerűen nem tudunk egymás nélkül meglenni. A betegségem alatt is éjjel-nappal cumiztam. Viszont ahogy jobban lettem valahogy a cumit már nem "kívántam". Kis rásegítéssel igaz, de már csak alváshoz kérem a nyúnyát. Sőt volt egy este amikor anélkül aludtam el.(na jó a lukas nyúnyá azért velem volt)

P

Váraljai mamáék

Délelőtt megjelentek a váraljai nagyszüleim és dédimama. Anyának hoztak virágokat, én meg kaptam egy klassz traktoros könyvet, kirakót, csokit. Őket is jól elszórakoztattam! :-) Ebéd után már mentek is haza én meg mentem az ágyikómba aludni mert nagyon elfáradtam. Sajna kedves szüleim elfelejtettek képeket csinálni. :-(

P

2009-01-23

Nagyiék

Tegnap itt volt Zsuzsa mama és dédi. Egész nap csak játszottunk és játszottunk. Aludni sem akartam, de aztán 2-kor kidőltem. Ébredés után még játszottunk nagyiékkal majd ők elmentek haza.

Ma már egészen jól érzem magam, tudtam reggelizni és ebédelni is minden következmény nélkül.

Voltunk délelőtt anyával vásárolgatni és én is kaptam egy kis autót.
Indulás előtt minden különösebb ok nélkül azt mondtam, hogy sisa. Anya csak csodálkozott és megkérdezte, hogy mi az, mutassam meg neki. Hát megmutattam neki a sisakot. Ezt nem tudni. :-)

Holnap a másik mamáék jönnek!

P

2009-01-21

Kicsit jobban

Még mindig betegecske vagyok. Vagyis a kedvem az jó, csak éppen egy falat sem megy le a torkomon. Ami lement az ki is jött. :-( Azért remélem holnap már minden ok lesz mert jön Zsuzsa mama és dédi. :-)

P

Névnap

Ma van anya névnapja.
Boldog Névnapot Kívánok Anya!!!



2009-01-20

Betegen

Tegnap itt volt Lilla és az anyukája. Még aludtam amikor jöttek, Lillus ébresztett fel. Jókat játszottunk, eszegettünk, iszogattunk a szülők meg csak beszéltek-beszéltek és beszéltek.
Jó volt. Remélem mihamarabb találkozunk megint!

Van ám rossz hírem is. Úgy néz ki tényleg összeszedtem valami kis gyomorrontást. Mindent kihányok, bágyadt vagyok, csak fekszem, nem nagyon van kedvem játszani sem. Anya most koplaltat, colát próbál velem itatni ( Eszter doktornéni tanácsára) és ropit rágcsikálhatok. Remélem egy-két nap és jobban leszek, mert azért éhes vagyok.

P