2008-01-13

Sűrű hétvége

Egy sűrű hétvége van mögöttem. Anyáék sok mindent tettek most "ellenem".

1. Kaptam egy bilit. Azt hiszik tudok én egy helyben ülni 5 másodpercnél tovább???? Hát NEM és ezt be is bizonyítottam nekik. Azért ők egyelőre kitartóan próbálkoznak.

2. Valami érdekes dolgot is vettek még a bilin kívül. Apa tegnap délután valamit bütykölt a konyhaszekrény és a fürdőszobaszekrény ajtajain. Pontosan nem tudom, hogy mit csinált velük, de egyik ajtót sem tudom már kinyitni. Irgum-burgum!

3. Ma egész jó idő volt. Sétizni nem mentünk, de kint voltunk az erkélyen és ott talicskáztunk. Egész jól ment a dolog cipőben.

4. Azt találták ki anyáék, hogy én már csak egyszer akarok egy nap aludni és ennek érdekében segítenek nekem boldogulni. Már 3. napja, hogy csak egyszer alszom és egész jól bírom. Anyának viszont nem nagyon tetszik az ötlet.

Ha minden igaz, lassan gazdagabb leszek megint egy fogacskával. Lassan, sajnos! :-(

P

2008-01-10

Fogmosás

Ma reggel megtörtént az első igazi fogmosásom, igazi fogkrémmel. Fini volt! Azt mondta anya, hogy most már minden nap lesz fogmosás.



Ettől függetlenül ma déltől nagyon nyűgös voltam. Egyszerűen csak anyahiányom volt, úgyhogy nem engedtem magamtól 1 méternél távolabbra anyát, de az volt a legjobb ha az ölében lehettem. Estére megoldódott a problémám, anya mehetett és végezhette a dolgát, én meg elvoltam a játékaimmal. Viszont úgy megtömtek este, hogy egy nagyot hánytam. Még az uzsi is kijött. Azt hiszem éjszaka meg fogok éhezni. ;-)

P

2008-01-08

Születésnap

Hétvégén megint elutaztunk a mamáékhoz. Születésnapja volt Margó mamának és Ági dédinek is. Vittünk nekik ajándékot és virágot. Nagyon örültek neki, de legjobban nekem örültek!

Margó mamáéknál elmentünk szánkózni is. Jó volt, de itthon az udvaron sokkal izgalmasabb. Sajna már elolvadt a hó.

Még mindig betegecske vagyok. Nem komoly, de anyát zavarja, ezért elhívta ma a doktor nénit. Ő is megnyugtatta anyát, hogy semmi komoly, próbáljanak köhögtetni engem. Vicces!

Történt még egy fontos dolog. Pénteken egy pár másodpercre egyedül megálltam, nem kellett semmibe kapaszkodnom. Azt hiszem hanyagolom még ezt a dolgot, biztos ami biztos én inkább kapaszkodom.

P

2008-01-03

Szánkó

Ma is érdekes dolog történt. Délelőtti alvásom után felkerekedtünk és egy közeli nagy áruházban anya vett egy nagy műanyag valamit. Azt mondta rá, hogy szánkó és hogy ma fel is avatjuk. Megtörtént. Délután lementünk az udvarra és mentünk jó pár kört. Klassz dolog, élveztem. Hétvégén megyünk megint a nagyikhoz, visszük a szánkót is. :-))))

Abban az áruházban anya még ráültetett egy lovacskára is. Na az aztán igazán jó móka! Hintalovácskáztam.

P

2008-01-01

B.Ú.É.K.

Boldog Új Évet! 2008-at írunk! A szilveszterem az olyan volt mint a többi napom, éjszaka is elég jól aludtam, de reggel fél 6-kor valami beütött és nem tudtam tovább aludni csak sírni volt kedvem. Aztán anyáék között sikerült egészen 3/4 9-ig aludnom. Na és amikor kinéztünk az ablakon láttuk, hogy minden csupa fehér. Esett itt is a hó, sőt még mindig esik. Reggeli után el is mentünk sétizni a ligetbe. Érdekes volt. Folyamatosan jött az arcomba az a fehér, hideg valami. Annyira izgatott a dolog, hogy még el is aludtam, de a séta végét újra megúntam és már az apa ölében jöttem haza. Csináltunk képeket is, a picasan már fent vannak.

Szegény apának holnap megint menni kell dolgozni.

P

2007-12-29

Karácsony 2

Végre itthon! Hosszú volt ez a hét. Voltunk mindenkinél aki számít. Margó nagyiéknál kezdtünk. Kaptam tőlük egy talicskát amivel nagyon könnyen tudok sétizni, nagyon élvezem. Raktam fel képet róla. A nagyiék folyamatosan csak velem játszottak, anya csak az evésről és az alvásról gondoskodott. Majd átmentünk Zsuzsa nagyiékhoz is. Tőlük Thomas vasutat kaptam meg egy pár könyvet és babakaját. A nagyi is sokat játszott velem. Nekik is megmutattam, hogy milyen ügyesen közlekedem a talicskával. A dédi az teljesen oda van tőlem! Átadtuk mi is az ajándékainkat, mindenki nagyon örült, de azt hiszem Máté örült a legjobban pókembernek.
A lényeg, hogy nagyon jó volt a nagyiéknál, de mégis itthon a legjobb anyával és apával!!!

P

2007-12-23

Karácsony!

Hozzánk egy nappal korábban jött el a Jézuska. Reggel mire felkeltem volt egy nagy karácsonyfa a nappaliban tele csillogó díszekkel, égőkkel. Nagyon szép! Először nagyon nem foglalkoztam vele, de most már bátran piszkálom. Anya csupa törhetetlen díszt tett rá és apa pedig kikötözte a fát, hogy ne tudjam felborítani. Aztán megjelent egy csomag a fa alatt, az enyém volt. Jó kis játékot kaptam, egy szerszámpadot. Majd teszek fel képeket is.

Azért jött hozzánk hamarabb a Jézuska, mert holnap elutazunk a nagyiékhoz és csak egy hét múlva jövünk vissza. Sok ajándékot hagyott itt, amit el kell vinnünk a nagyiéknak és a keriéknek.

P

2007-12-21

Kari előtt

Már csak hármat kell aludni és jön a Jézuska! Még nem tudom ki az, mi az, de már nem sokat kell várnom. Anya szerint biztosan hoz nekem ajándékokat, mert jó kisfiú vagyok!

A náthám az már szinte teljesen elmúlt, már csak egy kicsit folyik az orrom. A pöttyeim meg teljesen elmúltak szerencsére.

Holnap hétvége, apa is itthon. Kiváncsi leszek mit fogunk csinálni?!

P

2007-12-17

Hétköznapok

Kukucs!

Vagyok ám csak sok érdekesség nem történt mostanában. Éljük egyszerű hétköznapjainkat. Szerdán voltunk a netes haverokkal a karácsonyi vásárban. Az ősök borozgattak, mi pedig nézelődtünk. Kaptam két fa játékot is.

A náthám nem nagyon javul. Sokat szívják anyáék az orromat, amit már egyre nehezebben tolerálok. Csak hogy fokozzuk a dolgot szombatra még tele lett a hátam és a pocakom apró kiütésekkel. Most az anyu próbál rájönni mitől lehet. Egy ideig nem kapok tejterméket, déli gyümölcsöt, átmosta anya az összes ruhámat és várjuk, hogy a pöttyök elmúljanak. Ma elnéztünk a doktornénihez is, de nagyon sokan voltak úgyhogy eljöttünk. Délután eljött a védőnéni és megnézte a pöttyeimet, azt mondta semmi komoly, ne aggódjunk. Holnap menni kell a dokinénihez egészséges rendelésre, de anya nem mer oda elvinni, nehogy a náthámmal megfertőzzek valakit. Holnap újra megpróbáljuk a betegrendelést, hátha kevesebben lesznek.

Már csak hetet kell aludni és sok ajándékot hoz nekem a Jézuska!

P

2007-12-11

Tali

Ma a Lillusnál voltunk egy minitalin. Ott voltak a Boldizsárék és a Szaszáék is. Sajna a Kelemaciék nem tudtak jönni. Jól éreztük magunkat. Most már azért megy a harc a másik játékáért. Valahogy mindig az kell ami a másiknál van. anyáink remélik, hogy ezt azért kinőjük és nem leszünk ilyen erőszakos, irigy gyerekek.

Nincs egy darabig uszi. Anyáék úgy döntöttek, hogy most nem járunk nehogy nagyon megutáljam a vizet. Anya azt mondta, hogy inkább elmegyünk néha családostól valami fürdőbe és ott lehet pancsizni.

P

2007-12-09

Nagyik

Hahó!

A nagyiékhoz mentünk hétvégére. Gyors beszámoló, mert hulla vagyok.

Péntek: Este anya nem volt itthon velünk amit én már az elindulása előtt megéreztem, mert kivertem a hisztit és nem engedtem el anyát. Aztán az apu megmentette és elment, mi meg kettesben maradtunk. Megállapítottam, hogy apa ügyes!

Szombaton a Polányi nagyiéknál voltunk, vasárnap meg Zsuzsa nagyinál és Mátééknál. Megint mindenki nagyon örült, hogy láthatott, mindenki engem szórakoztatott. Kaptam játékokat is. Természetesen a Mikulás felejtette náluk nekem! Rendes tőle! Köszi Miki!

Anyának azért megint van velem egy kis problémája. Nem nagyon akarok enni, pontosabban csak a főzik nem mennek. Azt mondta majd tesz az ügy érdekében. Na, hát ahhoz nekem is lesz egy két szavam.

P

2007-12-05

Mikulás

Ma fényderült az egyik titokra, hogy ki-mi az a Mikulás. Délután anya puccba vágott engem és magát is, jött az apu és indultunk az anya munkahelyére. Ott már nagyon sok gyerek és felnőtt volt és izgatottan várakoztak. Aztán egyszercsak jött egy bohóc. Érdekes feje volt, egy ideig csodáltam miféle szerzet, aztán már csak nézelődtem, figyeltem a műsort. Sokat énekeltek, viccelődtek, táncoltak. Több kisfiú és kislány is énekelt, verselt nekünk. Anya mondta, hogy ha nagy leszek majd én is ott fogok verselni! Na és a műsor végén megjelent egy pirosruhás, szakállas bácsi. Na ő volt a Mikulás. Énekeltek neki a nagy gyerekek ő meg csokicsomagot osztott mindenkinek. Nekem is! :-)

Hallkan jegyzem meg, hogy tegnap este és ma délelőtt valami iszonyatos szeparációs szorongás lett úrrá rajtam. Csak az anya ölében tudtam megnyugodni!

Holnap megint találkozom a Mikulással!

P

2007-12-04

Félrevezetés

Kéremszépen engem félrevezettek! Ma semmiféle Mikulással nem találkoztam. Séta közben láttam mindenféle úgynevezett karácsonyi ajándékokat, műmikulást, de semmi élő, semmi ajándék nekem nem volt. Anya azt mondta, hogy majd holnap. Na ennek nem dőlök be!

P

2007-12-03

No uszi

Rövid leszek. Nem voltunk usziban mert mind a ketten betegeskedünk anyával. Itthon játszadoztunk. Igaz anya elég rosszul nézett ki, folyton csak feküdni akart, persze én nem hagytam.

Ha minden igaz holnap találkozom a Mikulással az anya munkahelyén!

P

2007-12-02

Hétvége

Egy átlagos, természetesen jó kis hétvégén vagyunk túl. Nem sok izgalmas dolog történt, hacsak az nem, hogy valami Mikulás mászott be az ablakomon és ott is maradt! Anya szerint erre is fény derül napokon belül, sőt találkozni fogok az igazi Mikulással is.

Holnap uszi, de már nem nagyon várom! :-(

P